CEREMÓNIAMESTER BLOG

Téli esküvő – porcukorral szórt élmény

A téli esküvők szépsége azok különlegességében rejlik. Minden másképp zajlik: a menyasszony készülődése, a ruha, a násznép hangulata, a környezet – semmivel össze nem hasonlítható. Ezt fokozhatja a hóesés, ami monokróm szépségével teszi még ünnepélyesebbé a napot. Míg nyáron az eső elől menekülünk, addig télen kifejezetten várjuk a hóesést, hogy simítsa a látképet egyenletesen “porcukrossá”.

“Csiklandozva érintette meg arcomat az óriás hópihe. A fehér prém melegen ölelt át, ahogy a hintó lassan az impozáns téren átgördült. Az óriási kupolát mint csipkefüggöny mögött megbújó ékszerdobozt rejtette el a szédítő hóesés. A karácsony fényei mézszínűre festették az utcát, a házakat, valahol gyerekek örültek a gesztenyeárus forró csemegéjének. A hintó lassan megállt az esküvő felé vezető lépcsők előtt. Mint mesebeli hercegnő az üvegcipőben léptem a márványlépcsőre, miközben fátylammal szerelmes táncba kezdett a szél. A bazilika hatalmas ajtaján orgonával telt meleg áradt ki, ahogy édesapám boldog tekintetébe kapaszkodva elindultunk az oltár felé. Láttam mögöttem összezárulni az advent fényeit – és mintha a hópelyhek is megálltak volna a levegőben egy pillanatra szemügyre venni engem. A tél nekem ezt a néhány percet hozta ajándékba.”

Fotó: Dégi Attila

Fotó: Dégi Attila

Helyszín

A jó helyszínválasztás az egyik legfontosabb a téli esküvőknél, hiszen olyan szertartási- és lagzi helyszínt kell válasszatok, ahol a téli időjárásban is meg tudtok állni az autóval, és a násznépnek sem kell sok-sok métert gyalogolnia. A csokordobást lehet, hogy a templom lépcsőjén ki kell hagyjátok, de senki sem írta elő, hogy pont ott kötelező. Dobd el a csokrodat a nyitótánc során – legyen ez része a koreográfiának. Télen vegyétek figyelembe az alábbiakat a helyszín kiválasztásakor: legyen fogadótér, ahol tudnak érkezni a vendégek, lerakni a nagykabátot, esernyőt; a dohányzásra kijelölt hely lehetőleg ne a hóesésben legyen, mert akkor behordják a latyakot; és végül: illeszkedjen a terem hangulata ehhez a téli alaphangulathoz.

Fotózás

A fotós kolléga dolga nem könnyű télen, hiszen úgy kell követnie az eseményeket, hogy nagykabátok, esernyők és csúszós utak nehezítik a munkáját. Viszont annál izgalmasabb kreatív képek készülhetnek. Gondoljatok csak bele: hópelyhek és csipkefátyol, hosszan elnyúlt árnyékok a karácsony fényeiben, bent a meleg-kint a hideg színei… Ilyen képek csak télen készülhetnek.

Mikor legyen a téli esküvő?

Válasszatok úgy időpontot, hogy lehetőleg essen a hó – erre az OMSZ szerint november közepétől van esély, de a leghavasabb hónapok a december és a január. Bár az is igaz, hogy mostanában a márciusi hóesés sem szokatlan. Az esküvő kezdése lehet kicsit korábban a szokásosnál, hiszen hamarabb sötétedik, ezért a szertartás délután 4-kor már hangulatvilágításban zajlik. Ha pedig óriási hóviharba kerültök, akkor csak üljetek át valaki más autójába (BELUGYMIN)  🙂

Ruha hóra szabva

A menyasszonyi ruhák kínálatában már megjelentek a kifejezetten téli esküvőkre ajánlott hideg ellen is védő ruhák. Olyat válasszatok, ami “kétéltű”, azaz a kinti hideg ellen is véd, de levehető róla a prém, ha már a fűtött teremben vagytok. A vőlegényeknek ezúttal is könnyebb, hiszen a csak a cipőválasztásnál kell jobban odafigyelniük, és a nagykbátból érdemes egy szebb anyagút választani.

Téli esküvő dekorációja

A dekorációba nyugodtan becsempészhetitek a tél motívumait. A kandalló mellett kinevethetitek a fagyönyről lelógó üveg-jégcsapot, sőt kifejezetten szép, ha a kristályon megcsillanó gyertyafény a falon táncol. A fenyő-jellegű dekorációt viszont ne erőltessétek, mert túlságosan karácsony hangulatú lesz az este. Az örökzöldek között rengeteg jó választási lehetőség van. A menyasszonyi csokor lehet például kála vagy olyan virág, ami a télies környezet és a ruha között szerényen meghúzódik.

Ha igazán különleges esküvőt szeretnétek, nyugodtan vágjatok bele a téli esküvő szervezésének. Ha pedig igazán bátrak vagytok, akkor akár hintóval is indulhattok a templom felé – akár Hófehérke és az ő Hercege.


Tetszett a cikk? Akkor jelezd egy gombnyomással!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!